„Most éppen egy benzinkúton vagyok, tudunk beszélni” – így vette fel a telefont Krzysztof Maksel, ismert országútikerékpár-versenyző, aki akkor éppen félúton járt Varsó és Krakkó között.
A fiatalember, aki a varsói Wacław Felczak alapítvány ösztöndíjasa is, nem kicsi túrára vállalkozott: 1200 kilométert fog megtenni nem egészen négy nap alatt Wacław Felczak történész és az úgynevezett „tátrai futárok” emlékére.
Az 1916-os születésű Felczak a harmincas évek végén a lengyel állam ösztöndíjasaként a budapesti Eötvös Kollégium diákja volt, azonban gondtalan vendégéveinek hamar véget vetett a kitörő második világháború, amelynek első áldozata éppen az ő hazája lett. A fiatal történész így számos társával együtt csatlakozott a lengyel ellenálláshoz ott, ahol a legtöbbet tehette hazájáért:
a hivatalosan német szövetséges, ám a lengyel menekülteket tömegével befogadó és a náciktól védelmező Magyarországon.
Így lett Felczak a lengyel ellenállás és az emigráns lengyel kormány közötti titkos futárszolgálat, a „tátrai futárok” budapesti szervezője, akik pénzt és információkat szállítottak nyugatról a megszállt Lengyelország földalatti ellenállási mozgalmának.
Felczak egyébként hamis vádak alapján – valójában egy család nyugatra távozásában segített – megjárta a lengyel kommunista rendszer börtöneit, nyolc évet ült, 1956 őszén szabadult, azonban hazájában maradt, rendszeresen tartott vendégelőadásokat hazánkban, az ő keze munkája a Magyarország története (1983) című könyv is; ’87-ben a budapesti Eötvös Kollégium vendégtanáraként működött, a Bibó István Szakkollégium diákjait ő maga is pártalapításra biztatta (rövidesen megalakult a Fidesz, amely később tiszteletbeli tagjává választotta); 1993-ban hunyt el Varsóban.
Az ő és a futárok emlékére járja be az általuk használt útvonalat Krzysztof Maksel, Varsóból Krakkón keresztül, a túra végpontja Felczak emléktáblájának megkoszorúzása lesz az Eötvös Collegium falán vasárnap.
Mint a Mandinernek elmondta, reggel ötkor indult, elég korán, még sötét volt. Mint fogalmazott, azért csinálja végig a túrát, mert ismeri és szereti Waclaw Felczak munkásságát, „és meg akartam mutatni a családomnak és a barátaimnak, és népszerűsíteni őt, aki nagyon bátor ember volt és jó lenne, ha erről többen tudnának”.